Retro érzés elöjöhet egy ruha, egy zeneszám, egy autó, de akár egy elektromos kütyü kapcsán is. Bizonyára sokan átéltétek már ezt az élményt. De hogy igazi retro és GPS is egyszerre? Elöfordulhat, csak jó mélyre kell ásni az idöben, abba a korba, amikor a számítógépeket kiáltották ki a fák megmentöinek, és Saddam bajszával tunkoltak az olajban. Nehéz volt bármit is kideríteni a kezdetekröl, az elsö készülékekröl, de még nehezebb volt szerezni is egy ilyet. Végül csak sikerült, megosztom az élményeket, olvassátok, okuljatok, ö lenni a TÉGLA. Nem lesz rövid - különösen a videóval együtt - de ha egyhuzamban végig akarjátok olvasni, akkor készüljetek sok sörrel, és gyújtsatok rá egy sonkás szendóra, vagy rendeljetek pizzát, mire a feléig elértek, tutti megjön a futár!
Kezdjük egy kis rövid történelemmel, de csak szorosan a témához kapcsolódva:
A GPS rendszer mondjuk úgy, hogy 1989 tavaszán már hivatalosan is müködött, az amerikai hadseregnél pedig ügyesen kiosztották (itt jobbra ›››) a készülékeket (Manpack). Nem lehetett egy élmény vele szaladgálni, de hát ez volt, ezt kellett szeretni. Ekkor már körvonalazódott egy cég Gary Burrell és Min Kao agyában. Ennek ProNav lett a neve. (‹‹‹ itt balra) Az egyetlen készülék, amit találtam a ProNav GPS 100 volt. Ezt még prototípusként 1990-ben mutatták be Chicago-ban egy nemzetközi kiállításon. Akkora siker volt a cucc, hogy kapásból még ott rendeltek belöle a látogatók összesen kb. 5000-et a 2500 dodós darabára ellenére. A gyár és a gyártósor még meg sem volt, csak ezután, 1991 elején kezdték el azt építeni. Aztán jól befutottak ezzel a termékkel, majd jött egy másik cég, a NavPro, aki védjegybitorlás címén rájuk borította a leveses fazekat. Nevet változtattak, és így lett a Gary és Min nevekböl Garmin. Persze átírták a készülékeken is a nevet (itt jobbra ›››). A GPS 100 nem volt híres a hordozhatóságáról, a jármüre rögzített, vagy müszerfalba épített használatra volt kitalálva. Az öbölháborúnak 1991 februárjában vége lett, Saddam megigazítva, a nép pedig követelte a hordozható GPS-t, mert ugye az volt a menö katonáéknál is, erdön-mezön mászkálni vele. Az év végére megkapta a plebs is a magáét, a GPS 50 személyében. (‹‹‹ itt balra) Mondjuk úgy, hogy ennek a készüléknek nem volt kijelzö felbontása, azaz nem pontmátrixos volt, hanem maximum egy számológép kijelzöjével vetekedhetett. A történet és a fejlesztés itt nem állhatott meg, a nép követelt, az igények megvoltak a horribilis készülékárak mellett is, így 1992 végére elkészült a pontmátrix kijelzös, friss szoftverrel, újdonságokkal ellátott GPS 75, még mindig ugyanabban a házban, mint ami az 50-esé volt. Aztán ott volt még a szintén tengeri használatra edzett és lábakon álló GPS 65, a repülös GPS 95 is hasonló házban, de hogy melyik volt elöbb, azt kideríteni ma már napra pontosan egy átlag halandónak szinte lehetetlen. Még hirtelen megemlíteném GPS vonalon az 1993-ban, katonai használatra bevezetett PLGR-eket (itt jobbra ›››), na ezekkel is agyon lehet ütni bármilyen több száz kg-os élölényt. De az már egy másik történet. A történelemórának vége, most jöjjön a jelen és a kézzelfogható valóság.
Hogy a francba lehet egy ilyen régi GPS-t szerezni?
A kulcsszó eBay. A GPS 100 nem igazán hordozható, így annak beszerzését alapból elvetettem, nem mintha lehetne kapni valahol is. A GPS 50 már jó választásnak tünt, de az annyira szörnyen fapados, hogy még én is elrettentem töle. További probléma az 50-essel, hogy gyakorlatilag az is beszerezhetetlen. A Garmin történetében a következö állomás (fenti kutatásaim alapján) a GPS 75. A két kezemen meg tudom számolni, hogy évente hány ilyen kerül licitre az eBay-en. Ezek közül is 10-böl 9 az USA-ban. Amelyikhez semmi nincs, se doboz, se leírás, se eredeti használati útmutató, csak a kopasz készülék, de még a müködése is bizonytalan, azok aránylag egész olcsón mennek el, de a dobozos müködöképes példányokért egész komoly összegekig megy el a licit. Feltétlen további extrának számít, ha az elemtartója belül tiszta, kevés a kopás, sérülés, stb. Volt egy jó néhány készülék, amit elszalasztottam, mert egyszerüen olyan horror összegekig ment el a licit, hogy már nem akartam tartani. További hátrányban voltam a licitáláskor, hogy nekem még az extra postaköltség és a vám is verte az árat felfelé, az USA-beli kedves vásárlókkal szemben. Végül csak nyertem, fizettem, mint a jó gyerek, majd lassan megérkezett a készülék, Westborough, Massachusetts államból.
Minek kell ez nekem?
Szeretem a régi dolgokat, a történelmet a magam módján, mondhatni ez is egy kis darabja a múltnak. Egy technikatörténeti érdekesség. Most még kapni, még viszonylag elérhetö áron, akár eredeti dobozában, müködöképes állapotban is, de minden bizonnyal már nem sokáig. Rövidtávú terveim vele, hogy jól kijátszom magam, fotók, videók, tesztek. Természetesen megtúrok néhány ládát is élesben vele. Ha valakit érdekel, akkor versenyekre szívesen elviszem, jól meg lehet majd nyomogatni. Hosszú távú tervem maga a "befektetés", egyszer sokat fog ez még érni, különösen müködöképes állapotban. :-) Az is lehet, hogy odaadom egy arra érdemes múzeumnak kölcsönbe, az adott témájú kiállítás gazdagításához.
Egy kis szárazanyag: Garmin GPS 75 - müszaki adatok
Fizikai jellemzök Ház: vízhatlan Mérete: Hordozható: 3.23"w x 6.26"h x 1.46"d
(82mm x 159mm x 37mm)
Rögzített: 3.23"w x 4.87"h x 1.46"d
(82mm x 124mm x 37mm) Súlya: 14 uncia (0.4 kg) elemek nélkül
19 uncia (0.54 kg) elemekkel
Tápellátás: alkáli elem (4x AA méretü)
tölthetö akku készlet
12- vagy 24 V DC tápkábel (5-40 VDC)
115- vagy 230 V AC akku töltövel Fogyasztás: 1.3 W normál módban (háttérvilágítás nélkül)
Teljesítmény Vevö: MultiTrac™, követés 8 müholdig Élesedési idö: 2 perc 2D-ben
2.5 perc 3D-ben
15 másodperc meleg indításkor Sebesség: 0.1 csomó RMS állandó mozgásnál Gyorsulás: 90 csomós sebesség, 3g gyorsulással Csatlakoztató: NMEA 0180, NMEA 0182, NMEA 0183, RTCM SC-104
Az elsö kézbevétel
Az elsö benyomás, hogy döbbenetesen nagy, hatalmas az antenna is. Valódi TÉGLA a maga korából. 4 db akkuval (2300 mAh GP NiMH) a konyhai mérlegelés során 575 gramm lett a végeredmény, így igazi "nehézfiúnak" számít. Egyetlen pici hibája, hogy az elemtartó apró pattanója le van törve, de ennek ellenére is tökéletesen megszorul, folyamatos éles használat mellett sem jelentene ez problémát. Ezt nevezem dupla biztosításnak! A ház, és úgy egészében annak kialakítása ergonómiából mondjuk úgy, hogy mai szemmel erösen kib****a a biztosítékot, avagy piros talpas egyes a javából. Még az én lapát kezeimnek is nagy, valódi két kézzel nyomogatós készülék. Az antenna körbefordítható, hátizsákba pakoláskor mindenképp elönyös. További érdekesség, hogy a müanyag hátlapon az alap funkciók homorú (kopás- és kifakulás álló) módon formába öntve megtalálhatóak. Ki/bekapcsolás, útpont mentése, ember a vízben funkció használata, és úgy általában a fontosabb gombok jelentése. Egy ekkora készüléken elismerem, van hely az ilyennek. Érzésre ez a hátlapi írás az öse a mai GPS-ekhez adott gyorstalpaló néhány oldalas használati utasításnak (Quick guide). Meglepö, hogy a belsö akkuja nincs megnyiffanva, megtartja a bevitt pontokat, a tárolt csiganyálakat, ezek nem vesznek el egy elemcsere során. Furcsa, ugyanis a használati útmutató figyelmeztet, ha jön az üzenet "Memory battery low", akkor elveszhetnek a tárolt útpontok, útvonalak, és a track. Közel 20 éves a készülék, és egy elemcsere során minden adat megmarad. Valami szuper belsö akku lehet benne, hogy még mindig bírja. Ha valaha mégis megadná magát, állítólag baromi egyszerüen cserélhetö. A kijelzö 85x64 "pixel" azaz pontmátrixos. Napfényben a láthatósága ennek megfelelöen hibátlan. 20 gomb található rajta, amolyan igazi retro félkemény gumi tapintásúak. Az elsö indítása probléma mentes volt. USA-ból érkezett, valószínüleg ott volt utoljára bekapcsolva, teljesen szabad ég alatt egy focipálya közepén, "mélyhideg indítással" 5-6 perc alatt megtalálta magát, és hamarosan 7 müholddal szemezett. Próbáltam még az autóban, menet közbeni bekapcsolást. Ez nem tetszett annyira neki, kb. 2-3 perc volt, mire biztos pozíciót tudott mondani 5-6 müholdból. Ha a szélvédö alá tartottam, akkor érezhetöen jobb lett a vétel, azaz igencsak szereti a jó rálátást az égboltra, anélkül mondhatni kínlódik csak. Na, ennyit a külsöröl, és az elsö benyomásról, nézzetek fényképeket, meg videót, azok úgyis beszédesebbek, mint az én zagyva ömlengésem. :-D
Alapfunkciók, azaz reklámszöveg és öntömjénezés, amivel eladták a készüléket anno
GPS jellemzök: MultiTrac™ nagy érzékenységü vevö maximum 8 mühold követéssel, gyors élesedés, folyamatos navigációs frissítéssel.
Hordozhatóság: menj bárhova szárazon vagy vízen. A szimulátorral akár elöre megtervezhetö az útvonal.
Kényelmes használat: grafikus kijelzö és könnyen értelmezhetö visszajelzések az egyszerü használathoz.
Navigáció: 250 alfanumerikus útpont tárolása; 10 megfordítható útvonal egyenként legfeljebb 20 útpontból. MENJ funkció az azonnali útpontra navigáláshoz. AutoStore" funkció az egyszerü útvonalépítéshez.
Személyre szabhatóság: a távolság és sebesség mértékegysége, a billentyük, a kijelzö, a térkép dátumok és a csatlakoztathatóság egyedi igényekhez való alakítása.
Alacsony fogyasztás: az akku kímélö módban kevesebbet fogyaszt, mint 1.1 W, és az opcionális akku készlettel akár 9 óra folyamatos üzemidö is elérhetö
Ember a vízben: ezzel a funkcióval azonnali navigációt indíthatunk a mentett pontra egy vészhelyzeti szituációban.
Út tervezése: elemezze a távolságot, idöt, és üzemanyag szükségletét az útra. Számoljon a napkelte/napnyugta idökkel a célállomáson.
Riasztások: használja ébresztöóraként GPS 75 készülékét. Érkezési és horgonycsúszási riasztás segít a biztonságos navigációban.
Csatlakoztathatóság: illessze készülékét NMEA 0180/0182/0183 kimeneteken keresztül.
DGPS: a jövöben bevezetendö Garmin DGPS fogadására alkalmas.
Sokszínü felhasználás: a GPS 75 készüléket használhatja kézi, vagy akár fixen rögzítettként is.
A szoftver
Mondjuk úgy, hogy ez a legnehezebb rész, egyszerüen alig van hasonlóság a mai Garminokkal. Szinte gyökeresen minden más benne, egy gyakorlott "garministának" is közel a nulláról kell kezdenie egy ilyen készülékkel. Elsö alkalommal leírás nélkül hardcore próbálkoztam. Nagyon nehéz volt bármire is rávennem, nyomtam össze-vissza mindent, mire történt valami, és nem feltétlenül az, amit akartam. Megpróbálok azért írni valamit róla.
A bekapcsolás szokásos, bár nem kell hosszan nyomni a gombot. Az üdvözlö képernyö fogad a készülék nevével, meg verziószámmal, majd a következö a mühold grafikon képe, és egyböl neki is esik a keresésnek. A bekapcsoló gombot röviden nyomogatva az alábbi oldalakon mehetünk körbe-körbe: mühold grafikon - mühold állapot - mühold égkép - beállítások. Érdekességképpen említeném meg, hogy a mühold állapot képen csak szöveges információ jelenik meg, itt egy mini táblázatban láthatjuk a müholdak nevét (ID számát), az azimut értékét, a horizonttól mért magasságát fokban (0° = horizont, 90° = zenit) és a mühold jelerösségét. A kikapcsoláshoz 4 másodpercig kell nyomva tartani a PWR gombot, amire ügyesen számol vissza a kijelzön. A háttérvilágítás erössége 2 fokozatban állítható: nincs / picit van / picit jobban van. A fény legerösebb állapota is olyan gyenge, hogy töksötétben is alig "pislákol", de éppen jól látható. Elönye, hogy nem szúrják ki az éjszakában messziröl, illetve hogy felnézve róla hamar visszaszokik szemünk a sötéthez.
Beállítások képernyö: Üzemmód alatt lehet választani: demó, elemkímélö, normál GPS módokat, továbbá érdekes módon finomhangolni lehet a készülék "válaszidejét", frissítési sebességét (ez a mai GPS-ekben 1 másodperc). Választható automata, lassú (120 másodperc), közepes (20 másodperc) és gyors (kevesebb, mint 3 másodperc). Track rögzítés alatt található: Észak fel, vagy track fel opció, távolság vagy idö alapú track rögzítés, a "felülír ha megtelt" funkció, a track törlés és a memória állapota. Mértékegységek alatt állítható a pozíció formátum, a távolság/sebesség metrikus, tengeri, stb. és az észak referencia. Riasztások alatt horgonycsúszást, érkezés elötti riasztást finomhangolhatunk, illetve ébresztöórát kapcsolhatunk. Az idöbeállítások alatt idözónát, helyi idöt piszkálgathatunk. Audio és kijelzö képernyön a pittyegést, a kijelzö kontrasztját és a háttérvilágítást állíthatjuk. Az interface oldalon adatformátumot és annak beállításait toszogathatjuk. Térkép dátum oldalon választhatunk kb. 100 féle közül, de akár sajátot is faraghatunk, magyar EOV-t sajnos nem tud. A következö oldalon mutatja az aktuális pozíción a Napkeltét/Napnyugtát, de ezt akár bármely tárolt útpontra is lekérhetjük. Az utolsó lapon pedig távolságot, idöt, és üzemanyag szükségletet elemezhetünk elöre az útra, 2 útpont között, vagy akár egy sokpontos útvonalat is megadhatunk. Itt létezik még egy "bónusz oldal", amit csak üzenetkor érhetünk el könnyen.
A NAV gombot nyomogatva 4 navigációs lapon mehetünk körbe-körbe: navigációs összesítö - útvonalról letérés képernyö - track megjelenítö - pozíció kép. A navigációs összesítö lapon felül láthatjuk a következö útpont nevét, alatta pedig 4 adatmezöt szabhatunk testre. Az elsöben 5 féle irány kijelzése közül választhatunk, a másodikban 4 féle távolságból válogathatunk, a harmadikban 3 track-el kapcsolatos információt jeleníthetünk meg, a negyedikbe pedig 4 közül sebességet, érkezési idöt és ehhez hasonlókat adhatunk meg. A kép alján pedig egy apró nyíl található, ami a következö útpont felé mutogat haladás közben. Ezt a nyilat egy kb. 10x10 pixeles területbe zsúfolták bele a tervezök. Ha felfelé, oldalra, vagy lefelé mutat egész kellemesen értelmezhetö, azonban ha valamely ettöl 45°-ban lévö pozícióba fordul, akkor egy nehezen felismerhetö légypiszok lesz az egészböl. Elveszíti nyíl formáját, és arra bíztat, hogy a pálcika végén lévö "amorf gombóc" irányába haladjunk. Az útvonalról letérés képernyö tulajdonképp egy "ál-3D" cucc. Azaz a jelenlegi pozíciónk a képernyö alja, a teteje pedig valahol a távolban a célpont, közé pedig berajzolva a követendö irány. Jól használható hajóval, nagy nyílt terepen gyalog, de városban autóval, netán kanyargós ösvényeken gyalog teljesen értelmetlen. A track megjelenítö oldal mondhatni egy "ös-térkép" cucc. Ide rajzolja az általunk beját utat a kütyü, továbbá látszanak szépen az útpontok is. Ha megadunk célpontot, akkor a középen lévö apró kereszttöl (ami az aktuális pozíciónk) egy 1 pixel szélességü egyenes vonalat húz a célba. A bejárt track is ugyanúgy 1 pixeles vonal, így ha sokat bolyongunk egy adott területen, akkor egy meglehetösen nagy katyvasz keletkezik. Kiigazodni rajta szinte lehetetlen. Zoomolni szépen lehet: 0.3 km, 0.6 km, 1.2 km, 2.4 km, 4.9 km, 9.8 km, 20 km, 39 km, 78 km, 156 km a választható lépték. Próbáltam ezeket az értékeket felszorozni 1.609-el, 1.852-vel, lábbal, yarddal büvöltem, de semmi értelmes, egész számokra hajazó sorozatot nem kaptam, így rejtély, honnan jönnek. Végül a pozíció képernyö nem más, mint szimplán mutatja hatalmas számokkal az aktuális helyzetünket, az idöt, sebességet, irányt, magasságot. Navigációt az adott útpontra úgy indíthatunk, hogy ráállunk a kurzorral, majd GOTO/MOB-ot nyomunk.
A WPT gombot nyomogatva 4 lapon mehetünk körbe-körbe: útpont lista - útpont adatlap - közeli útpontok - közeli riasztással rendelkezö útpontok. Az útpont lista egyszerre 10 pontot tud megjeleníteni (2 oszlopban 5-5), ha a többire vagyunk kíváncsiak, akkor lapozni kell. A teljes lista ABC rendben jelenik meg. Az útpont adatlap mindig a legutoljára használt/bevitt útpontot mutatja. Itt tudunk újabbat bevinni. 6 karakteres lehet a név. A szöveg bevitel meglehetösen furcsa. Telefon sms íráshoz vagyok edzve ilyen téren. Sokáig nézegettem bambán, miért is nem megy a dolog. Érdemes ránézni az egyik mellékelt képre (itt jobbra ›››), miként van elcsúsztatva a szám-betü kiosztás egy telefonhoz képest. Szövegbevitelnél pl. "A" betühöz meg kell nyomni az "ABC" gombot 1x, ekkor megjelenik a "B" betü, amit a balra nyíllal lehet "A"-ra változtatni. "R" betühöz: "PQR" 1x, majd jobbra nyíl. "8" számhoz "VWX" 1x, majd a jobbra nyíl 2x. Koordináta beírása verhetetlenül villámgyors a numerikus billentyüzettel. Megadhatunk még egy 20 karakterböl álló kommentet is a ponthoz. Ezen a lapon lekérhetjük még a pont mentésének idöpontját, továbbá egy újabb pontot referenciaként megadva itt megnézhetjük a kettö közötti távolságot és irányt. A közeli útpontok lap egy egyszerü lista, név, irány és távolsággal. A riasztásos útpontok listára pedig egyenként kell pakolni a pontokat, és megadni hozzájuk a távolságot.
Az üzemidö mondjuk úgy katasztrofális. 4 db 2300-as GP AA akkut tettem bele, igaz nem mai darabok, de a 76CSx-ben nevetve kibír 1 pár belölük legalább 10-14 órát. A GPS 75-ben használtam 5-6 órát, ebböl max. 2 óra volt valódi GPS használat, a többi szimulátor módban történt, nyomkodás és ismerkedés a belsö lelkivilágával, viszonylag sok háttérfény is volt benne. Nincs opció akku/elem típust választani (1990-es évek eleje), így minden bizonnyal sima mezei alkáli elemként fogyaszt bármit, amit kap. Ennek következményeként úgy "mélyszippantotta" az egyiket a négyböl, hogy nem hajlandó felismerni az IPC-1.
Összegzés
Masszív készülék, amolyan "üsd-vágd". Bír mindent, bár egy úthengerrel biztosan tönkre lehet tenni. Ergonómiából eeegggyyeeessss, kinézetre olyan, mintha a 20 éves mobil téglát vettük volna elö, akkut két pofára zabál. Menü kezelése a maiakhoz képest rendkívül nyakatekert, sok-sok nyomogatás után áll rá az ember keze, bár lehet hogy csak a sok újfajta Garmin vakított/kényeztetett el. Ha ez lett volna az elsö Garmin, amit a kezembe veszek, lehet könnyebben boldogulok vele. A kijelzö kis mérete miatt nagyon sok helyen 2-4 betüs rövidítésekkel operál, már csak ezek miatt is elképzelhetetlennek tartom, hogy a használati utasítás nélkül bárki is azonnal kezelni tudná. Szám adatbevitel villámgyors, a szöveges is valószínüleg, ha ráérez a felhasználó. Funkciói közül majd mind megtalálható a mai készülékekben is, vehetjük akár egy alapnak is, amire a fejlesztések során a mai kütyük színes-szagos máza épül. A maga korában egyértelmüen hatalmas dolognak számíthatott. Pozíciót mondott (SA), navigált, útpontokat tárolt, és 1001 opciót lehetett benne állítani. Egy átlag embernek elérhetö volt, hatalmas segítséget nyújtott olyan helyeken, ahol az SA-val butított pozíció nem számított, mint pl. hajózás a nyílt tengeren, terepjáróval a végtelen prérin, sivatagban, vagy felhasználás az élet legkülönbözöbb területein. Mondhatjuk, hogy akkoriban ez volt az egyik legnagyobb dobása a hadseregnek, és bizony menönek számított mezei halandóként "haditechnikával" rohangálni. A történetnek ugye itt nem lett vége, állítom, hogy legalább akkora dolog született, mint az internet.
Összehasonítás egy mai készülékkel
Hosszú küzdelem árán sikerült összakalapáljam, és kommunikációra bírjam a következö együttest: Vista + Mapsource + USB + RS232 Serial port + Garmin GPS 75. Könyékig kellett keverjek mindenféle driverekkel és mélyen turkálni szaftos beállításokban, de végül sikerült összemószerolnom a jelent a 20 évvel ezelöttivel.Ezekután egy szörnyü felfedezést tettem. A GPS 75 aktív tracklog memórája 500 pontból áll. Abból elmenteni viszont nem lehet a cuccot. E memória méretéröl a kézikönyvben sehol nem zenél a Garmin. Tehát opció van a trackrögzítés kikapcsolására, bekapcsolására, amely megáll, ha megtelt az 500 pötty, illetve a "wrap" funkcióra, ami tulajdonképp a "felülír, ha megtelt". Szóval szerettem volna szép gömbölyü vonalat húzni binyóval, így elsöre nagy mellénnyel 1 mp-s rögzítést állítottam. Szöszöltem még a beállításokkal, a másik GPS-en is, majd eltelt néhány perc, és újra a 75-öst ellenörízve döbbentem le, hogy a memória 48%-on áll, pedig elötte ürítettem a helyet a tracklognak. Basszus... Hirtelen nem is tudtam mit tegyek, siettem már, majd vakon állítottam 25 méteres rögzítést, azonban így egy használhatatlan tosz keletkezett. A tanulság 1 mp-s track rögzítés esetén: 500 pont = 8 perc 20 másodperc.
Második nekifutásra autóból volt alkalmam csiganyálat húzni, és jól felkészültem elötte. Ennek ellenére ismét elkúrtam. Szóval harmadikra a 76CSx-et is, és a GPS 75-öt is 1 másodperces rögzítésre állítottam. Mindkettö a szévédö alatt volt, a müszerfal tetején. Figyelem, az UK-ban bal oldalon közlekedünk...:-)
Eredmények:
1. tesztkép: piros lámpa, megállás és kanyar egyszerre, a kép magért beszél.
2. tesztkép: balról magas fák belógtak az út fölé. A képen piros lámpánál megállás történt, a GPS 75 nézelödött egyet a házak között.
3. tesztkép: egy megállás nélküli éles kanyar.
4. tesztkép: megállás a szembejövök miatt, majd kanyar. A kép alján lévö zig-zag a GPS 75 trackjében egy majdnem állóra fékezés volt.
5. tesztkép: egy egészen jól sikerült körforgalom track a GPS 75-töl. Ha a másik iránya tettem volna ugyanezt, érzésre csúnyább lenne...
Elmondhatjuk, hogy a GPS 75 egy szükebb utcában, kétoldalt magas fákkal, szó szerint összetojja magát, a pozíció bizonytalanná válik, a track kileng, és akár a mühold kapcsolat is megszakadhat. Egy átlag erösségü fékezéskor nehezen találja magát, és sok esetben visszafelé is kirak néhány pontot.
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem, hogy hasznos információkkal szolgálhattam, a rég letünt GPS-ek korából. Ha szeretnél hozzászólni a témában, netán plusz információid vannak, akkor ezen a fórumon megteheted, itt mindig megtalálsz: [Blog] Garmin GPS 75 - a TÉGLA